Az apostolok hivatása
2019. május 3. Húsvét második hete – péntek
Szent Fülöp és Jakab apostolok
P. Szász Csaba LC 

Jn 14, 6-14
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:”Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.” Erre Fülöp kérte: “Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” “Már oly régóta veletek vagyok – felelte Jézus -, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.” 

Bevezető ima: Istenem, jó nekünk itt lenni, veled beszélgetni. Te tudod, hogy nélküled milyen árvák vagyunk. Ne hagyj el hát minket, hogy mindig áldhassuk Szent Nevedet!

Kérés: Uram, hadd ismerjelek meg téged jobban, mint eddig; hadd tapasztaljam meg jelenlétedet még személyesebben, mint eddig!

1. Az apostolok tele vannak kérdésekkel. Tamás apostol szavaiból láthatjuk, hogy az apostolok nem tudták, hová megy Jézus és melyik úton fog menni. Fülöp apostol Jézus szavaitól fellelkesedve az Atyáról érdeklődik. Jézus pedig csak csodálkozik emberi korlátoltságukon: „Ha engem ismernétek… Hogy mondhatod hát?”… – Én nem ütközöm meg kérdéseiken, hiszen én is az érdeklődők első sorába helyezem magam, hogy az élet értelme után kérdezősködjek: Hol vagy Te, Istenem? Hogyan juthatok el hozzád? Milyen vagy? „Ragyogtasd ránk arcodat, Uram, Te örömmel töltöd el szívemet” (Zsolt. 4,7-8). – Az ember kérdésként áll önmaga előtt és éhezik az igazság után.

2. Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk! Fülöp apostol kimondta szívének legmélyebb vágyát és óhaját. Az ő szomjúságában mindannyian osztozunk: mert a mi hivatásunk Jézus Krisztusban az Atyához szól: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48). Ezt is Jézustól tudjuk, hiszen Ő az, aki a mennyből szállt alá. – Igen, ha az Atyát akarjuk megismerni, akkor Jézushoz kell, forduljunk, mert amilyen Fiú Ő, olyan az Atya is; a kettőjük viszonyából tudjuk meg, hogy milyen az Atya. Jézus kinyilatkoztatja az Atyát az embereknek. Általa tudjuk, hogy annyira szeret minket az Atya, hogy egyszülött Fiát adta értünk (ld. 1 Jn 4,9). Azt is tudjuk, hogy az Atya irgalmas, türelmes, mindig a javunkat keresi.

3. Az apostolok hivatása. Az evangéliumi részben leírt társalgás egy egészen bensőséges képet fest le az apostolok közösségéről. Most, hogy Jézus ilyen nyíltan beszél velük, az apostolokban egy csillapíthatatlan éhség jut napvilágra: annyira éheznek Isten után, hogy életüket is képesek erre a célra szentelni, keresik Istent és vele együtt akarnak lenni. Ez az Istennek szentelt lelkek (papok, szerzetesek, megszentelt életűek) hivatása: Istennel lenni, és ezen tapasztalatukat másokkal is megosztani (ki-ki a maga módján). Isten ezeket a személyeket magának választotta ki, hogy részt vegyenek bensőséges életében és a világban folytassák az általa elkezdett művet. – Ezért Fülöp apostol kérdésében a hivatás lényegét fedezhetjük fel, s azt, hogy ez a hivatás milyen mély lelki vigaszokkal, kegyelmekkel jár; mert ha Isten velünk, akkor hiányozhat-e valami az életünkből?

Beszélgetés Krisztussal: Krisztusom, Te vagy lelki szomjamra a válasz. A szamariai asszonnyal ismételem neked: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé…” (Jn 4,15). Uram, jó nekünk itt lenni a Te szent hajlékodban.

Elhatározás: Ma elgondolkozom keresztény hivatásomon és röviden imádkozom a papi hivatásokért.


A pápa imaszándéka 2019. május hónapra:

Az Egyházért Afrikában: Imádkozzunk az afrikai Egyházért, hogy elkötelezett tagjain keresztül az egység kovászává váljon Afrika népei között, és a remény jele lehessen e földrész számára.

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.