Ez még korántsem volt minden!
2019. augusztus 24.
Évközi huszadik hét – szombat
Szent Bertalan apostol
P. Jason Brooks LC

Jn 1, 45-51
Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Bevezető ima: Legszentebb Atya! Vezesd hozzád szívünket! Őrizd meg igazságod fényében mindazokat, akiket kiszabadítottál a hitetlenség sötétségéből!

Kérés: Segíts, Jézus, hogy jobban megértselek és egyre szorosabb kapcsolatban legyek veled! Segíts, hogy megtapasztaljam a boldogságot, mely abból származik, hogy egyre jobban szeretlek téged!

1. Én láttalak előbb. Isten jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Ő teremtett minket; hozzá tartozunk. Az Ő népe vagyunk, nyájának juhai. Isten a mi szerető Atyánk, és tudja, mi mozgat bennünket. Ezenkívül egy bizonyos okból teremtett minket. Pontos terve volt, amikor létünket édesanyánk méhében megalkotta. Nekünk kell kitalálnunk az imában és felülről jövő sugallataira figyelve, hogy mit szeretne tőlünk. Küldhet valakit, hogy hívjon minket, úgyhogy mindenre fel kell készülnünk, és várnunk kell a váratlant. Isten útjai nem a mi útjaink. Nem hagyományos eszközöket fog használni, hogy figyelmünket megnyerje, és tervét kinyilatkoztassa.

2.  Te Isten Fia vagy. Jézus nem csupán egy különleges próféta volt. Nem is csupán társadalmi reformer. Mindig Isten Fia volt, és mindig is az lesz. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ne engedjétek, hogy a hamis tanítás félrevezessen benneteket (vö. Zsid 13, 8.9)! Nyilvánvalóan Jézus és Natanael találkozása a fügefa alatt egészen sajátos volt. Natanael megértette valahogy, hogy csak Isten tudhatta, hogy mi történt ott. Urunk annyira rendkívüli és nagyon jól ismer minket. Mivel egy lett közülünk, lehetséges volt számára, hogy értünk és velünk szenvedjen. Ezért mondhatjuk, hogy együtt érző főpapunk van. Krisztus tudja, hogy milyen nehéz embernek lenni, de mindig velünk van és szeretné, ha közösségben élnénk vele.

3. Még nagyobbat is fogsz látni. Érdekes, hogy Jézus ezt nyilvános fellépésének kezdetén mondja. Ez azt mutatja, hogy Jézus tudja, hogyan kell egy embertömeggel beszélni, és hogyan kell befolyásolni az embereket. Tudja, hogy keltse fel a vágyat bennünk, hogy nagy dolgokat tegyünk, és olyan hagyatékot hagyjunk hátra, amit nem lehet elfelejteni. Nem felejthetjük el, hogy ugyanazok az ígéretek érvényesek mindannyiunkra. Mindannyian részesülünk Krisztus egyetemes papságában (vö. KEK 1547). Ez egy különleges kiváltság, ami lehetővé teszi számunkra, hogy Isten kegyelmének megmentő erejét megkapjuk az ima és a szentségek által. A Mindenhatónak ebben a hatalmában soha nem kell kételkednünk vagy valami rossztól tartanunk. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad (Fil 4,13).

Beszélgetés Krisztussal: Uram, szeretnélek ismerni téged, mégpedig úgy, ahogy Te ismersz engem. Kérlek, gyarapítsd hitemet gondviselésedben, töltsd el szívemet megingathatatlan reménnyel kegyelmedben! Add, hogy szeresselek téged teljes szívemből, teljes lelkemből és minden erőmből!

Elhatározás: Fel fogok ajánlani egy ma engem ért fájdalmat vagy kényelmetlenséget a bűnösök megtéréséért és a lelkek megmentéséért.


A pápa imaszándéka 2019. augusztus hónapra:

A családokért: Imádkozzunk, hogy a családok imádságuk és szeretetteljes életük révén mindjobban az „igazi emberi növekedés iskoláivá” váljanak.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.