Hinni és elnyerni az örök életet
2019. április 30. Húsvét második hete – kedd
P. Jason Wallace 

Jn 3,7-15
Abban az időben Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá:  „Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.” Nikodémus megkérdezte: ,,De miképpen lehetséges mindez?” Jézus azt felelte neki: ,,Te Izrael tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony mondom neked, hogy amit tudunk, azt mondjuk el, és amit láttunk, arról tanúskodunk, de a mi tanúságunkat nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.”

Bevezető ima: Uram, hiszek benned. Oly sok minden és oly sok mindenki segített nekem, hogy jobban megismerjelek és szeresselek! Remélem, megadod nekem az élő hit kegyelmét, egy olyan hitét, amely mindent, amit mondok, gondolok vagy cselekszem, élővé tesz. A küldetést, melyet rám bízol, szeretettel eltelve akarom teljesíteni.

Kérés: Uram, add nekem az élő hit kegyelmét!

1. Krisztus tanúságát elfogadni. Krisztus tanúságtételét az teszi a legszebbé, hogy szavait tettek követik. Életünkben Krisztus sok mindenre fog kérni minket a Szentlélek sugallatai által és azokon keresztül, akiknek hatalmat adott, hogy a nevében tanítsanak. Néha nem lesz könnyű megérteni, mit szeretne tőlünk. Sok ember nem akarja elfogadni Isten akaratát. A nehéz pillanatokban szilárdan hinnünk kell Krisztusban és hagyni, hogy az Ő Egyháza vezessen bennünket.

2. Az Emberfiának föl kell emeltetnie. Mózes rézkígyót tett egy póznára gyógyírként népe számára, mely nem akart hinni és ezért mérges kígyók marták meg őket. Mindenki, aki föltekintett a rézkígyóra és Isten irgalmát kérte, meggyógyult (vö. Szám 21,4-9). Ez a keresztre emelt Krisztus képe, aki azért halt meg, hogy a bűnös világ számára kieszközölje a megbocsátást. Csak fel kell tekintenünk rá, változtatni útjainkon, valamint megbocsátásért és irgalomért könyörögni. Meg fog szabadítani minket bűneinktől és megajándékoz az örök élettel.

3. Hinni és elnyerni az örök életet. Krisztus kitárta előttünk a mennyország kapuját. Ha hiszünk, együtt lehetünk majd vele az örök életben. Hinni azonban többet jelent, mint egyszerűen szavakat kimondani. A hit mélyről jövő vágy a szívben, értelmünk átváltozása, akaratunk megerősítése. Szavainkat tettekre kell váltanunk. Krisztusba vetett bizalmunkat folyamatosan meg kell újítanunk. Ha azt mondja nekünk, „Ugorj, én elkaplak!”, akkor mernünk kell megtenni a hitnek ezt az ugrását, hogy a karjaiba érkezhessünk.

Beszélgetés Krisztussal: Úr Jézus, néha olyan nehezemre esik elszakadni önmagamtól és saját elképzeléseimtől, hogy kövessem a Te akaratodat! Mindig ura akarok lenni helyzetemnek, ezért kérem Tőled a kegyelmet, hogy megszabadulhassak önszeretetemtől, s így lehetővé tegyem Számodra és a Szentlélek számára, hogy bennem és általam működjetek.

Elhatározás: Meg akarom beszélni egy pappal vagy más megfelelő személlyel a hitemnek egy számomra nehéz pontját. 


A pápa imaszándéka 2019. április hónapra:

A háborús övezetben dolgozó orvosokért és munkatársaikért: Imádkozzunk a háborús övezetekben dolgozó orvosokért és munkatársaikért, akik életüket kockáztatják azért, hogy mások életét megmentsék.

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.