Kinek mivel telik meg a lelke, arról ad hírt a cselekedete – Védőszentjüket ünnepelték a debreceni diákok

Szent József főünnepén, március 19-én dr. Krakomperger Zoltán plébános szentmisén, a Szent Anna-székesegyházban köszöntötte a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjait és tanárait. Az ünnepi alkalmon dr. Bódis Zoltán intézményvezető okleveleket, Szent József életét jellemükben megélő diákoknak könyveket ajándékozott, valamint két diáknak átadták a Nagy Gergő-díjat.

Krakomperger Zoltán plébános bevezető gondolataiban a Jézus születésének történetéről szóló evangéliumi részletről beszélt, amelyben Józsefről mint ószövetségi hívő emberről a lehető legtöbbet megtudhatjuk, vagyis azt, hogy igaz ember volt.
József, eljegyezte Máriát. A zsidó szokásjog szerint az ezt követő egy éven keresztül a vőlegény és a menyasszony külön-külön él a saját családjánál, majd egy év múlva a vőlegény bevezeti házába a menyasszonyát. A jegyesség jogi értelemben házasságot is jelent. József mindenben az ószövetségi törvények szerint intézte életét, ezért ő igaz ember volt. Istennek megadta azt a helyet az életében, amely Őt megilleti, embertársait és az egész teremtett világot a helyén kezelte. Vagyis elméjében, akaratvilágában és lelkében rend volt.

Zoltán atya hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az elménkben, akaratunkban és lelkünkben a rend váltsa fel a rendetlenséget, a félig rendezettséget. József életében ezt az Isten által kötött szövetség segítette, mi pedig Jézus Krisztusban kaptuk ezt a véget nem érő örök szövetséget.
A rend mindenkire vonzó hatást gyakorol, még arra is, aki ezt másként gondolja. Ha az az ember, akinek a rendezetlenségben telik kedve, és a lelke mélyére tekintene, akkor szembesülne Isten hívásával, hogy a rend uralkodjon az életében. Szent Józsefet ezért kell követni, mert ő nem engedte, hogy az a csodálatos rend, amelyet az Ószövetségnek köszönhet, eltűnjön az életéből.

Testi, lelki, érzelmi, értelmi és akarati erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a Jézustól megismert életrendet megőrizzük, mert az ember nem a rendetlenségben, rendezetlenségben teljesedik ki, hanem a rendben, amelyben semmiféle akadály nem jelentkezik, hogy az ember azzá válhasson, amire az Úristen őt meghívta.

Mire hívott meg bennünket Isten? — tette fel a kérdést Zoltán atya. Az evangélium szerint József elérkezett arra a pontra, ahonnan újra kellett terveznie az életét. Eljegyzett felesége, Mária gyermeket fogant a Szentlélektől, amiről József nem tudott, hiszen nem ismerte a megtestesült örök Ige eredetét. Ezért azzal a jogával élhetett volna, amelyet az Ószövetségi törvény biztosított a férjnek: hogy a feleségétől elválhat.
Míg József azon töprengett, hogy eleget tegyen ezen előírásnak, hogy rendet tegyen az életében, megjelent neki álmában az Úr angyala, és a helyes, Istennek tetsző döntés meghozatalában segítette. Nekünk is szükségünk van az Úr angyala által jelképezett isteni világosságra.

József először értelme világosságánál akarta a megoldást, de ezt felülbírálta Isten világossága. A plébános azt hangsúlyozta, hogy bármennyire is fényes logikával következtetünk ki valamit, a legnemesebb szándékaink is arra szorulnak, hogy Isten szavának, üzenetének a világosságával ütköztessük azt, és ha ezt a mi világosságunk kibírja, az biztos, hogy Istennek tetsző. De ha a kinyilatkoztatás világosságában találunk olyan elemet, ami megkérdőjelezi az elgondolásunk bármely összetevőjét, akkor ott szükséges az újratervezés, mindaddig, amíg Isten hozzánk intézett üzentének világossága nem hagyja jóvá értelmünk műveletét — fogalmazott a plébános.

Krakomperger Zoltán atya ezután kifejtette, Józsefnek meg kellett változtatnia elgondolását, de ezzel ő nem a kevesebbet, hanem a többet kapta. Jegyesét nem tette ki a hűtlenségért járó megkövezésnek, vagyis Máriának és a születendő gyermeknek megmentette az életét. József égi világosságot kapott, amely Krisztus evangéliumában számunkra is elérhető.

A legjelentősebb felismerés ebből az összefüggésből, hogy Krisztus evangéliuma sokszoros értelemben is életmentő. Megmenti a lélek életét, és az egyes emberekből álló közösségek életét is.
Legyünk mindnyájan kivétel nélkül életmentők, amire minden nap megannyi alkalom nyílik — figyelmeztetett Zoltán atya, majd hangsúlyozta, József felébredt álmából és úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala megparancsolta neki. Fény, isteni világosság támadt a lelkében, és a közvetített üzenet szerint járt el. Mert Isten üzenete cselekvésre, megtételre vár.

Józsefnél a tettek beszélnek. Szívből vágyakozunk arra, hogy cselekedeteink hirdessék, beszéljék az Isten által meghatározott életrendet, amit hitünk hordoz a lelkünkben. Kinek mivel telik meg a lelke, arról ad hírt a cselekedete. Ha a lelkünk megtelik Krisztus evangéliumának igazával, akkor a cselekedeteink igaz tartalmúakká válnak, és helytállásunk sokszorosan életmentő.

A szentmise végén dr. Bódis Zoltán intézményvezető okleveleket adott át a Málnás Szilárd tanár által vezetett és irányított „Szent József Cisco Akadémiát” elvégző diákoknak. Ennek, mint mondta, komoly követelményrendszere van, amely tudás az infótechnológiához tartozik. Ajándékkönyveket is kiosztottak azon diákoknak, akik életükkel mindennapjaikban kiemelkedő, méltó módon képviselték Szent József jellembeli üzenetét.
Végül az iskola két éve elhunyt diákjáról, Nagy Gergőről elnevezett díj átadására is sor került. Gergő a betegségével való példamutató küzdelme, türelmes magatartása, lelki ereje az osztálytársait, iskolatársait, tanárait is magasba emelte. A „Nagy Gergő-díjat” Gergő szülei alapították, hogy gyermekük emléke tovább éljen a diáktársai és az iskola életében. A díjat évről évre olyan diákoknak ítélik oda, akik alázattal viselt küzdelmes életükben szintén példaként állhatnak embertársaik előtt. Ebben az évben ezt méltó módon képviseli Vékony Zalán és Papp Márta Rebeka. A díjátadáson Nagy Gergő szülei is részt vettek, a díjat Gergő édesanyja adta át.

Örömhír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.