Isten jelenléte az életemben a jelek által
2020. február 17. Évközi hatodik hét – hétfő
Marton Fabiola, a Regnum Christi Mozgalom megszentelt életű tagja

Mk 8,11-13
Mikor kiszállt, a farizeusok elkezdtek vele vitatkozni, és kísértették őt, égi jelet kérve tőle. Ekkor lelke mélyéből felsóhajtott és azt mondta: „Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony, mondom nektek: nem kap jelet ez a nemzedék.” Azután otthagyta őket, ismét a hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra.

Bevezető ima: Jézus, ma is itt vagyok. Te is jelen vagy már és várod az együttlétünket ebben az imában. Hadd ismerjelek meg jobban! Nyitott vagyok irántad, és szeretnélek szívembe fogadni úgy, ahogy vagy. Nem félek tőled, mert tudom, hogy Te vagy a Szeretet (1Jn 4,16). Kívánsz hozzám szólni a mai nap? Kegyelmed által hallgatni foglak.

Kérés: Taníts most imádkozni! Kérlek, legyél az én útmutatóm és kísérőm a mai napon!

1. Tanuljuk, ahogy nem érdemes imádkozni. A Márk evangélium korábbi fejezetei beszámolnak Jézus csodás tetteiről. És most a farizeusok égi jelet kérnek? Egy fajta „Mutasd meg hogy ki vagy Jézus!” jelet? Nem. Már eleve zárt szívvel és a hit hiányával fordulnak Jézushoz. Azzal a céllal, hogy próbára tegyék és bebizonyíthassák hogy Jézusnak nincs köze Istenhez. Vitatkozni akarnak, de a szívük és értelmük nem nyitott. Jézus gyógyított, kenyeret szaporított, nyilvánosan halálból támasztott fel egy leányt… Milyen jelet adhatna még? Nincs értelme vitatkozni, ezért hát otthagyta a farizeusokat.

2. Miért kérünk jelet? Ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak.” (Lk 2,34) Itt olvassuk, hogy Jézus maga a jel. Ő a Megváltó, és ez nem múlandó jel, hanem örök jel. Mielőtt felment a mennybe ezt mondta apostolainak: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20). Ha ismernénk Jézust valóban és nyitót szívvel, értelemmel fordulnánk felé, akkor Avilai Nagy Szent Terézzel együtt mondanánk: „Solo Dios basta”.- Isten maga elég. Nem kell több, pláne ha jelen van. Miért kérsz jelet, segítséget, egy kis csodát Istentől? Érdemes ezen elgondolkodni. Jézus a lelke mélyéből teszi fel neked ezt a kérdést, de óvatosan, finoman, irgalmasan. „Miért kérsz jelet tőlem? Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet (Jn14,6). „Én veled vagyok mindennap, a világ végéig.”

3. „Ami látható volt a mi Üdvözítőnkben, az átment az Ő szentségeibe.” mondja Nagy Szent Leó. Jézus betartja ígéretét. Ha azt hisszük, hogy nem találjuk Jézust, se a segítségét, se a kegyelmét, ha úgy érezzük, hogy elhagyott a Jóisten, emlékezzünk arra, hogy mik a szentségek.A szentségek a kegyelemnek Krisztus által alapított és az Egyházra bízott érzékelhető és hatékony jelei, melyeken keresztül belénk árad az isteni élet.” A szentségek a mai égi jelek, érzékelhetők és hatékonyak. Azok által van jelen az életünkben Jézus és az Ő kegyelme.

Beszélgetés Krisztussal: Jézus, én nem vitatkozni jövök, s nem is próbára tenni, hogy Te vagy-e az Isten, és meghallgatsz-e. Azért kereslek, mert szükségem van rád! Jézus, kellesz nekem, és kell a segítséged is. Ember vagyok, gyenge vagyok, problémás helyzetekbe kerülök, és ráadásul bűnös is vagyok. Akarok benned hinni, segíts! A Te erőddel mondom: Hiszek a szeretetben, a jelenlétedben, a kegyelmedben. Te azt mondod: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok.” (Lk11,9) Segíts hittel és nyitottan rád hagyakozni! Uram, hagylak, hogy megmutasd életemben istenségedet.

Elhatározás: Megkeresem Jézust a szentségekben. A következő napokban elmegyek gyónni és áldozni.


A pápa imaszándéka 2020. február hónapra:

A menekültek segélykiáltásának meghallásáért: Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka: Hogy a közelgő -2020-as – Eucharisztikus Kongresszusra való készület új lendületet adjon közösségeink hitének és életének. 

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.