Napok óta zuhogott az eső. Olykor az utak is járhatatlanok voltak, hiszen a felhőszakadás elárasztott mindent, a viharos szél fákat csavart ki. Hányan leszünk? Eljönnek-e a meghívottak, és akik feliratkoztak? Mennyi ruhát vigyünk magunkkal? Lesz–e autós kísérő, aki velünk lesz az úton, ha „leszakad az ég”? Sok kérdés merült fel bennünk és sokfajta válasz született. Egész nap csörgött a telefon. Lesz–e indulás? Aztán július 27-én, szombaton délután 4 órakor a templom bejáratánál mindenre választ kaptunk. Mosolygós és lelkes hívek várakoztak hatalmas hátizsákokkal, túrabottal, esőkabátban. Többé már nem volt kérdés: indulunk!

Zarándokcsoportunk Linzenbold József atya áldásával, tele lelkesedéssel és elszántsággal elindult Máriapócsra, a debrecen-nyíregyházi egyházmegyei búcsúba. Nem is lehetett volna ez másképp, hiszen ez a 10. alkalom, hogy gyalogosan tesszük meg a 43 km-es szakaszt. Minden zarándoklatunk más és más kihívást nyújtott számunka. Olykor a 30-35 fokkal kellett megküzdenünk, most az eső szegődött mellénk szorosan – igen csak szorosan – próbára téve küzdeni akarásunkat.

Legelső állomáshelyünk az anarcsi görögkatolikus plébánia volt, ahol nagyon kedvesen és szívélyesen vártak bennünket a hívek. Nyírkarászhoz közeledvén elért bennünket az előrejelzésben oly sokszor említett heves zivatar, mely lépteinket ugyan megnehezítette, ám lelkesedésünkben nem tudott bennünket megtorpanásra kényszeríteni. Katona István atya és segítői olyan szeretettel vártak bennünket, hogy eszünkbe sem jutott a visszafordulás lehetősége. Baktalórántházán Lázár István atya halmozott el bennünket színpompás humorával, csupa szív szeretetével. Oly mértékben feltöltött mindannyiunkat, hogy észre sem vettük milyen hamar elrepült a pihenésre szánt idő.

Ófehértót elhagyván a nap, felkelve álmából sejtelmesen próbált előbújni a felhők mögül, s a villámok sem hagyták sötétben az eget, mindvégig előttünk jelezték erejüket.

Utunk során velünk volt Linzenbold József atya, aki autóval kísért, hogy az éj sötétjében lépteinket mindvégig megvilágítsa és egy-egy megállóhelyen kávéval és frissítővel kínálhassa meg fáradt és kimerült nyáját. Jó érzés volt tudni, hogy számíthattunk rá, és bármikor beülhettünk mellé egy röpke pihenésre, pár kedves szóra, lelki beszélgetésre.

Köszönetet mondunk Ignácia és Franciska nővéreknek, akik szintén velünk voltak zarándoklatunk ideje alatt és a Szent László Katolikus Gimnázium kisbuszával hozták váltóruháinkat, melyet egy-egy zivatar után jóleső érzéssel cseréltünk le.

Tízedik éve indul útjára a kis csapat, hol többen, hol kevesebben vagyunk, de ilyen összetartást még soha nem tapasztaltunk. Együtt – egymásért haladtunk előre, figyelve azokra is, akik nehezebben vagy lassabban tudtak haladni.

Voltak, akik csak félútig kísértek el bennünket – itt köszönjük meg Mészáros Zsolt atya kíséretét is – így a kezdeti 31 fős létszám a Máriapócsi tábláig 22 főre csökkent le, majd hajnali 5 órakor köszöntött bennünket a máriapócsi nemzeti kegyhely táblája: Isten hozott!

Borus Lászlóné
sajtóapostol – zarándok