A feltámadás és az élet
2019. július 29. 
Évközi tizenhetedik hét – hétfő
Szent Márta, Mária és Lázár, az Úr vendéglátói
P. Walter Schu LC

Jn 11,19-27
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. “Uram – szólította meg Márta Jézust-, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: “Feltámad testvéred.” Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor az utolsó napon.” Jézus így folytatta: “Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” “Igen, Uram – felelte -, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten fia, aki a világba jön.”

Bevezető ima: Uram, csak csodálni tudom Márta hitét, amelyet a legnagyobb szomorúság közepette is kimutatott. Segíts, hogy hitem minél jobban hasonlítson az övére!

Kérés: Mária, növeld Fiadba vetett hitemet, hogy elhiggyem, Ő a Feltámadás és az Élet. Segíts, hogy meg tudjak másokat is erősíteni a Te megnyugtató szavaiddal.

1. „Nem halt volna meg testvérem.” Márta szerette Jézust. Személyiségéhez hűen, olyan nőként, aki állandóan sürög-forog, hogy szeretteinek minden időben készen álljon, azonnal Jézus elé szaladt, amikor meghallotta, hogy közeledik. Mikor Márta odaért a Mesterhez, kiöntötte szívét “félig egyfajta szemrehányással, amit nem tudott visszatartani, másrészt egy olyan hittel, amit semmi sem tud megingatni”. (William Barclay: Szent János evangéliuma 2. fejezet 91) “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” Ahogy Jézus ránézett Mártára, arca telve volt bánattal – a Kiválasztott halála előtti szomorúság tükröződött rajta, és azon az egy arcon az egész emberiség bánata nézet vissza Jézusra – hogyan lehetne emellett közömbösen, a kérést megtagadva elmenni? Ezután Márta azonnal tanúságot tesz hitéről: „Most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Az Úr azonnal megnyugtatta Mártát olyan szavakkal, melyekkel csak Ő tud meggyőzni valakit: „Feltámad testvéred.”

2. „Én vagyok a feltámadás és az Élet”. Márta egy olyan választ adott, mellyel másodszorra is tanúságot tesz hitéről. Az első az Ő személyének szól, ez egy olyan hitvallás volt, mely Jézus tanításaira utalt vissza: a feltámadásra az utolsó napon. Az ilyen hit előtt, mely a szenvedések közepette is élő, az Úr nem tudta elrejteni magát. Egy olyan definíciót adott magáról, mely sok keresztényt megvilágosított hosszú évszázadokon keresztül: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet.” Mennyire mélyen átjárhatták ezek a szavak Márta fájó szívét, melyet testvérének halála mélyen megsebzett. Milyen mélyen itatják át ezek a szavak a mi szívünket és életünket? Ez az, ami az életünk kősziklája, melyre bátran építkezhetünk?

3. „Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Krisztus nem csak Mártának nyilatkoztatja ki, hogy Ő a feltámadás és az élet, hanem mindannyiunknak, azok, akik követői, megerősítést kapnak e szavakból. „Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” Mire akar Krisztus utalni, mi az, amit csak Isten nyilatkoztathat ki? Természetesen, amikor a keresztények meghalnak, nem támadnak fel a halálból, mint Lázár. Mikor meghalnak a földön, megszületnek az Örök Életben, egy olyan életben, amely egy véget nem érő boldogság a Szentháromsággal és a többi szenttel együtt. Mint ahogy a Szentmise prefációjában halljuk; a keresztények élete a halállal nem ér véget, hanem megváltozik. Mikor a testünk porrá lesz és a földön nincs többé helyünk, egy hely megnyílik számunkra az Örökkévalóságban. Vajon még mindig azokért a dolgokért küzdünk, és azoknak örülünk, melyek rövid földi életünkhöz tartoznak?

Beszélgetés Krisztussal: Uram, gyakran hivatkozom arra, hogy milyen elfoglalttá tesznek a hétköznapi dolgaim és megfeledkezem mások szükségéről és arról, hogy az Örök Élet öröme vár rám. Növeld beléd vetett hitemet és bátorságomat, hogy közvetítsem a Te erődet és nyugalmadat azok felé, akik körülöttem vannak!

Elhatározás: Keresni fogom a lehetőséget, hogy valakinek, aki szenved vagy nagyon szomorú, beszéljek Jézus vigasztaló szavairól.


A pápa imaszándéka 2019. július hónapra:

Az igazságszolgáltatás feddhetetlenségéért: Imádkozzunk, hogy az igazságszolgáltatás területén dolgozók becsületesen végezzék munkájukat, és így ne a világot átszövő igazságtalanságé legyen az utolsó szó.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.