„Amikor bátorkodtam megérinteni szerető szívedet, és szomjamat belőle oltani, akkor egy három részből szőtt köntöst ígértél nekem, amely alkalmas lelkem mezítelenségének felöltöztetésére. Jól illik a Tőled kapott küldetésemre a köntös mindhárom része: a békesség, a szeretet és az állhatatosság.
Az üdvösség köntösébe öltöztetve bizalom ébredt bennem irántad, hogy semmi nem fog hiányozni nekem, hanem minden halad az Általad kijelölt úton a Te egyre nagyobb dicsőségedre.” (Canisius Szt. Péter imádságából)

Ezekkel a gondolatokkal készült Dr. Krakomperger Zoltán, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosa ezüstmiséjének bemutatására. július 13-án Debrecenben a hálaadó szentmisén részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya, dr. Dolhai Lajos, az egri Hittudományi Főiskola rektora, az ünnepelt plébános kollégái, az egyházmegye papjai, ezüstmisés innsbrucki évfolyamtársai, az egyházközség és az előző szolgálati helyeiről érkező hívek.

A szentmise elején Zoltán atya megköszönte, hogy a jelen lévők vele együtt részt vesznek a hálaadó szentmisén, hogy részesüljenek Isten kegyelmében, Aki jótéteményeivel mindig újból és újból árasztja áldását azokra, akik őszinte, tiszta szívvel keresik Őt. A hagyomány szerint a plébános az ezüstmiséjét, papi évfordulóját hívei körében ünnepli. Zoltán atya kifejtette, az ezüstmise örömöt, alázatot és küldetéstudatot ébresztő hálaadás. Azért öröm és hálaadás, mert Isten megtartotta őt abban a szolgálatban, amelyet rábízott hívő közössége és az Egyház javára, hiszen a papi hivatás kegyelmét nem önmagáért kapta. Az ezüstmisén a pap azokért a lelkipásztori gyümölcsökért is hálát ad, amelyek a 25 évnyi szolgálat alatt termettek az egyes emberek lelkében, a hívek közösségének életében. Végül az ezüstmise Isten egész népének küldetéstudatot ébresztő hálaadása is azért, mert Isten a bűn és a halál sötétségéből csodálatos világosságára hívta meg híveit, és arra méltatta őket, hogy színe elé állhatnak és szolgálhatnak neki.

Végül Zoltán atya elmondta, a 25 évre számvetésként is visszatekint, gondolva azokra a kudarcokra, próbatételekre, amiért bánkódhat, amikor rossz döntései, bűnei következtében önmaga akadályozta, hogy jó pap legyen. Ezen elégtelenségi élményekért Isten bocsánatát kérte, és hozzátette, ez megerősíti őt abban is, hogy sehol és semmikor nem válhat elbizakodottá, és mindenben rászorul Isten újjáteremtő irgalmasságára.

A hálaadó szentmise szónokaként Dolhai Lajos rektor atya méltatta Zoltán atya életútját. Kifejtette, Krakomperger Zoltán atya személyében nemcsak lelkipásztort, hanem teológiai tanárt, a fundamentális teológia professzorát, a hittudományok doktorát is köszönthetjük. Személyes megjegyzésként elmondta, az ünnepelt a legkiválóbb tanítványai közé tartozott, ezt igazolja az a döntés is, amikor 1989-ben – kiváló tehetsége, elkötelezett hivatása alapján – Innsbruckban folytathatta teológiai tanulmányait. Ennek eredményeként már 17 éve a papképzésben, hittanárképzésben is részt vesz.
Zoltán atya 25 év alatt jellemében, személyiségében alig változott, most is olyan, mint amikor beköltözött a szemináriumba – emlékezett vissza a kezdeti időkre a rektor. – Kedves, csendes, türelmes, szelíd, híveihez, paptestvéreihez megértő szeretettel fordul. A mai napon megköszönjük a gondviselő Istennek az ő életét, a több évtizedes hűséges papi szolgálatát.

Ezután Dolhai atya a szentmisében elhangzó imamódokra terelte a jelenlévők figyelmét. A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus készületi idejéhez kapcsolódóan elmondta, sokféle módon gyarapítjuk ismereteinket az Oltáriszentségről. Vannak, akik prédikációkat, katekéziseket tartanak a szentmiséről, de keveset beszélünk a szentmisében megtalálható imádság különböző fajtáiról. A szentmise is egy nagy hálaadás, eucharisztia, hiszen minden alkalommal köszönetet mondunk az embert teremtő és üdvözíteni akaró Istennek azért, hogy Jézus Krisztus által megváltott bennünket, és hogy a feltámadt és megdicsőült Krisztus minden alkalommal a kenyér és a bor színében megjelenik közöttünk. A szentmisében a kérő, engesztelő, dicsőítő, hálaadó imádság mellett viszont nagyon fontos a közbenjáró imádság, az emlékező imádság (anamnézis) és a lélekhívó imádság (epiklézis) is. Minden szentmisén az úrfelmutatás után a pap imádságában megemlékezik az Úr Jézus megváltó szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, mennybemeneteléről. Az átváltoztatás szavai elmondása előtt a miséző pap lélekhívó imádságot mond, hogy annak erejében a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé váljék. A Miatyánk előtti közbenjáró imához hozzákapcsolhatjuk a mi személyes megemlékezésünket is. Az epiklézishez pedig a mi egyéni lélekhívó imádságunkat. Dolhai atya arra kérte a jelenlévőket, hogy a szentmisében emlékezzenek vissza Zoltán atya 25 éves hűséges papi szolgálatára.

Zoltán atya jól látja a papi identitás lényegét, amely nem a különböző pozíciókat jelenti, hanem azt, hogy a felszentelt pap élete által jelenvalóvá akarja tenni Krisztust. A szentmisében tehát Isten Szent Lelkét hívjuk le papjainkra is, hiszen, mint ahogyan Pál apostol mondja, az Egyház nagy kincsét, az evangéliumot csak a Lélek erejével tudjuk megőrizni. A Szentlélekre Zoltán atyának is szüksége van, hogy fel tudja szítani magában Istennek azt a kegyelmét, amely 25 év óta jelen van az életében – hangsúlyozta a szónok. – Mondjunk tehát Zoltán atyáért közbenjáró és kérő imákat is, hogy továbbra is hirdesse az evangéliumot, és türelemmel, hozzáértéssel tanítsa a kispapokat. Imádkozzunk, hogy ne vegyen erőt rajta a csüggedés, a pesszimizmus, amikor nem látja igehirdetésének eredményét. Az Úr Jézus szerint Isten igéje a jó vetőmag, amely hatvanszoros vagy százszoros termést hoz mindazok lelkében, akik a hit és a keresztség által Jézus Krisztushoz kapcsolták életüket és Isten törvényei szerint igyekeznek élni.

A papság Istentől kapott hivatás, küldetés és szent szolgálat. Senki sem vállalhatja ezt a hivatást önmagától, csak akit Isten meghív. Papjaink szolgálata által az a nagy küldetés folytatódik ebben a világban, amit az Úr Jézus kapott az Atyától a világ megváltására. Méltó és igazságos tehát, hogy ezen az ünnepen köszöntsük az ezüstmisés atyát, aki vállalta a hivatást, a küldetést és az egyház szolgálatát.

Dolhai Lajos rektor atya ünnepi beszédét egy jókívánsággal fejezte be: „Tekints büszkén és szeretettel azokra az évekre, amelyeket már megéltél, és boldogan, kíváncsian tekints azokra, amelyek még előtted vannak”. A jubiláns papot a múlt, jelen és a jövő is foglalkoztatja. Hittel valljuk, hogy érzéseink sokaságában és zavarában egyedül a hit az, ami rendet tud teremteni. A hit szava a mai napon azt diktálja, hogy egyéni és közös imádságainkban, az elmúlt 25 évet ajánljuk Isten irgalmába, a jövőt pedig gondviselő szeretetébe. A megváltó Jézus nemcsak küldetést adott az apostoloknak és azok utódainak, hanem ígéreteket is, amikor azt mondta szenvedése előtt: „… bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,33). A nagy missziós parancshoz kapcsolódóan pedig azt mondta: „Menjetek, íme én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,19). Nemcsak Pál apostolnak, hanem ezüstmisés papunknak is szól Jézus biztató szava: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (2Kor 12,9).

Kedves Zoltán atya! Isten kegyelmén kívül számíthatsz ránk, a paptestvéreid és a hívek imádságára, amelyek segítenek abban, hogy a következő évtizedekben Istennek tetsző módon végezd papi szolgálatodat!

A szentmise végén köszöntők hangzottak el, először Palánki Ferenc megyéspüspök Zoltán atya papi szolgálatáért adott hálát, amelyben a papképzésre is meghívást kapott. Kifejtette, a fundamentális teológiával (fundamentum: alap), jó alapokat rak le a hivatások, a kibontakozás kezdetén a papnevelésben, és ez nagy felelősséggel jár. A közösségben, lelkipásztorkodásban, a püspöki hivatal irodaigazgatójaként az egyházkormányzatban végzett hűséges, odaadó, magas szintű szolgálatáért is hálát adott a főpásztor.
„Imádkozunk, hogy Isten embereként továbbra is tökéletes és minden jóra kész legyél. Áldott szolgálatot és sok örömöt kívánunk a további papi életedhez!”

Andreas Shermann, az Innsbrucki Collegium Canisianum rektora az egy szív és egy lélek közösségében üdvözölte az egykori diákját. Szívélyes jókívánságait és Isten áldását kérte az évfordulóra, majd kérte, ezen ünnepen vegye fontolóra Hermann Hesse gondolatait útmutatásul. „A cél az, hogy mindenkor odaálljak, ahol a leghatékonyabban szolgálhatok, ahol tulajdonságaim és képességeim mint jó magvak a legjobb termőföldbe hullanak, a legszélesebb tevékenységi területet megtalálják. Nincs más cél.” Majd kérte, imájával is kísérje a nemzetközi teológiai kollégium küldetésének teljesítését.

Fekete Ferenc az egyházközség világi elnöke hálaadásról szólt, amely – mint hangsúlyozta – nem más, mint tanúságtétel az igazságról, teljessége a reménység távlatát adja, amely nem múlik el a nap lenyugvásával, hanem egészen Isten országáig ér, ahol beteljesedik.
Majd Zoltán atya életútjának egy-egy állomását érintve kitért az előző szolgálati helyeire, a tanítás és lelkipásztorkodás éveire, az elismerésekre, hangsúlyozva az ünnepelt szavaival, hogy ő a hit hihetőségének tanára, amelynek születéséért, elmondása szerint, édesanyja évtizedekig imádkozott, aki – bár nem mondta –, de szívében érezte fia papi hivatását. Fekete Ferenc elmondta, személyében olyan papot ismerhettek meg, aki hitével, személyiségével, szellemi erejével arra törekszik, hogy bensőséges kapcsolatot éljen Krisztussal, amit a legközvetlenebb módon, a legnagyobb tisztelettel, odafigyeléssel közvetít mások felé. A legnagyobb komolyságot igénylő professzori habitusában megélő szeretettel hajol le a gyermekekhez is, megtisztelve őket azzal, hogy jelmezbe öltözve alkalmazkodik a helyzet „komolytalanságához”. Tanító és tanúságtevő szolgálatában minden áldozatot vállal.

A szentmise Zoltán atya hálaadó szavaival fejeződött be: „Az élet teljességének a kulcsa a hálás lelkület elsajátítása, megőrzése és elmélyítése, nem pedig a követelőzés, vagy az irreális igénytámasztás. Hálád adok Istennek életem ajándékáért, a részesedésért a teremtés és a megváltás javaiban. Újból és újból rácsodálkozok arra, amilyen energikusan, mégis gyöngéden vezetett engem Isten az eddigiek során. Köszönetem fejezem ki emberi és papi formálódásom tevékeny cselekvőinek, kezdve családommal, amelyben jó volt felnőni, és amely elősegítette hivatásom felismerését és elfogadását. A sort folytatom elöljáróimmal, akiknek bölcsességükért mondok köszönetet, valamint barátaimmal, akik szolgálatuk ellátásában mutattak példát. Köszönetet mondok eddigi szolgálati helyeim katolikusainak és nem katolikus hívőinek, minden jóakaratú embernek azért, hogy a Krisztusba vetett hitünk kincsét, szépségét, igazságát és örömét megoszthattuk és elmélyíthettük egymással. Mindent egybevetve Istennek legyen hála mindazért, amit ajándékozott nekünk.”

A szentmise végén Zoltán atya köszönetet mondva bejelentette, hogy a neki szánt ajándékoknak megfelelő pénzösszeget perselyadományként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gálospetriben létesített Szentháromság gyermekotthona javára ajánlja fel.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye