„Mindannyian mások vagyunk!” címmel kiállítás nyílt a debreceni Szent Erzsébet Otthonban

2018. november 8-án a Szent Erzsébet Otthon adott helyszínt az 55 éve létrehozott Debreceni Szociális Szolgáltató Központ évfordulójának alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat nyitó programjához, és a 25 éves fejlesztő foglalkoztatók munkáiból nyílt kiállítás megnyitójához.

A Szent Erzsébet Otthon munkatársai rendszeresen kiállítások megszervezésével kedveskednek a bent élő lakóknak, azzal a szándékkal, hogy azok számára is elérhetővé tegyék a kulturális élményeket, akik már nehezen tudnának az otthon falain kívül ebben részesülni. Jelenleg megtekinthető az intézményben a fa- és textilmunkákból összeállított kiállítás, melynek alkotói a debreceni DSZSZK Fogyatékosokat Ellátó Intézményének ellátottai és foglalkoztatás vezetői.

A kiállítás megnyitóján a DSZSZK intézményvezetője Ferencziné Kun Beáta köszöntötte a meghívott vendégeket és a résztvevőket, majd az intézményben 20 éve működő Szivárvány Zenekar előadását hallgathattuk meg. Az együttes számos városi és vidéki rendezvényen vett már részt, ahol mindig nagy sikert arattak. Dalaikon keresztül próbálják a közönség számára minél jobban megismertetni a saját világukat. Produkciójuk mottója: „Az én világom egy kicsit más!” A zenekar vezetője Vigh Zoltán.

Az előadást követte a Szívünk Hangja Jelnyelvi kórus minikoncertje. A kórus különlegessége, hogy az elhangzó dalokat gesztus- és jelnyelven is kísérik, így minden hallgató számára elérhetővé-érthetővé válik a produkciójuk. Minden választott daluk fontos jelentéstartalommal bír. Mottójuk: „Mindannyian mások vagyunk!” A kórus vezetője Puskás Tímea.

Az előadások után visszatekintés láthattunk a DSZSZK-ban 25 éve működő fejlesztő foglalkoztatók munkájára, amelynek vezetői Fazekas Csabáné és Varga Csaba.

Zárásként Tóth Attila a Szent Erzsébet Otthon igazgatója mondott köszönetet a megnyitón fellépő és közreműködő vendégeknek a szívet melengető műsorért, valamint a DSZSZK munkatársainak, vezetőinek, amiért a helyszínválasztás az intézményükre esett, lehetővé téve ezzel, hogy a lakók és nappali ellátásban részesülők megcsodálhassák a kiállításon szereplő alkotásokat.

A két intézmény igyekszik a több éves együttműködést közös előadássokkal, vetélkedővel gyümölcsözővé tenni. A kiállítás november 29-ig tekinthető meg a Szent Erzsébet Otthon kiállítótermében.

Puskás Tímea, Hlács Erika, Tóth Attila
Fotók: Erdei Ibolya, Szegediné Petrik Judit