2019. április 8.

A Te fényedben látjuk a fényt . . .

Amennyiben nem jelenik meg olvashatóan levelünk kattintson ide: Levél linkje

Keresztútjárás az Andrássy úton – Családok Keresztútja
Szeretettel várunk április 13-án, szombat délután erre a tanúságtételre.

Találkozó az Oktogonnál 14.45-kor. Kezdés 15 órakor.
Utána szabadtéri szentmise a Hősök terén.


A Te fényedben látjuk a fényt
2019. április 8. Nagyböjt ötödik hete – hétfő
P. Shawn Aaron LC 

Jn 8, 12-20
Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: “Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok vitába szálltak vele: “Mivel magad mellett teszel tanúságot, azért nem érvényes a tanúságod.” Jézus megfelelt nekik: “Ha magam mellett teszek is tanúságot, érvényes a tanúságom, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnan jöttem, és hova megyek. Ti a test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött. Vagy ha ítélkezem is, igazságos az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és aki küldött, az Atya. Márpedig törvényetek is azt mondja, hogy két embernek a tanúsága érvényes. Tanúságot teszek magamról én is, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött.” Erre megkérdezték tőle: “Hol van az atyád?” “Sem engem nem ismertek, sem Atyámat – felelte Jézus. – Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.” Így beszélt Jézus a kincstár mellett, amikor a templomban tanított. De nem vetett rá kezet senki, mert még nem jött el az ő órája. 

Bevezető ima: Atyám, arra hívsz bennünket, hogy Krisztus fényében járjunk. Szabadíts meg minket a sötétségtől és tarts meg igazságod fényében!

Kérés: Uram, add meg nekem a hit világosságát!

1. Én vagyok a világ világossága. A világnak szüksége van a fényre, és nekem is. Krisztus azért jött, hogy az Atyáról tanítson. Az Ő élete ragyogó fénysugár a céltalan élet sötétjében. Az Ő tanúságtétele megvilágosítja az életünket, a szívünket és a lelkiismeretünket. Jézus egy napon azt mondta: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” Én vagyok az út az Atyához. Minden teremtmény az Atya egyetlen szavára született. De a teremtésre árnyékot vetett az ember bűne. Ezért az Ige testté lett, hogy mindent újjá alkosson. Így hát minden teremtmény csak Krisztuson keresztül juthat el az Atyához. Én vagyok az igazság Istenről és az emberről. Tekints rám, elmélkedj az életemről és felismered saját életed értelmét, célját és értékét. Én megtanítom, hogy miként viselkedj az Atyával és embertársaddal. Az igazságom megvilágosít téged a nehéz erkölcsi döntéseidben. „Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága” (Jn 1; 4)

2. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Vannak olyan pillanatok, amikor ez az állítás önmagában hamisnak tűnik. Olyan pillanatok, amikor az Istent követő embernek magányban és üldöztetésben van része. Gondoljunk bele, hogy Mária hányszor nem érthette Isten szándékait: Amikor József el akarta bocsátani, az istállóban való szüléskor, a betlehemi gyermekgyilkosságok idején, az Egyiptomban töltött időben, amikor Jézus a templomban maradt, és amikor végig kellett néznie kínszenvedését és kereszthalálát. Éppen ezekben a sötét időszakokban vezette őt a hit fénye. Ennek a hitnek a fénye segít szeretnünk az embertársainkat is. Ez a hit segít megtalálni a megtestesült Krisztust az Oltáriszentségben, és Isten képmását minden embertársamban a fogantatástól az utolsó leheletéig, fajtól, vallástól és fizikai vagy mentális képességeitől függetlenül. Az igaz hit megváltoztatja egész életünket. A legnagyobb magány, a legsúlyosabb betegség, a legrosszabb lelki gyötrődés idején is vigasztalást talál a valódi hittel élő ember. Tudja, hogy szenvedéseivel is ki tudja mutatni szeretetét Isten iránt, és a lelkek megmentéséért ajánlott türelmével Krisztushoz válik hasonlóvá.

3. Én tudom, honnan jöttem, és hova megyek. János evangéliuma egyértelműen kinyilvánítja az Atya és a Fiú azonosságát. Jézust nem „véletlenül” feszítik keresztre. „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. (Fil 2; 6-7). „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10; 10). Azért adta az életét, hogy legyőzze bűnös természetünket és új életet adjon nekünk. Teljes önismerete megmutatja nekünk szeretetének a szabad jellegét, egy olyan szeretetét, mely minden cselekedetének az indítéka, különösen a kereszthalálának. Az ő halála az életének a beteljesülése volt.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Te vagy az én világosságom. A Te életedben találom meg életem értelmét. Te vagy a célom és reményem. Te tudod, hogy mindennapi megpróbáltatásaim milyen hatással vannak rám. A világ olyan irányba húz, mely eltávolít tőled. Add meg nekem a hit fényét, hogy én is világosságot közvetítsek embertársaimnak! Tisztaságos Szűz, add, hogy szívem csakis Jézusé legyen!

Elhatározás: Ma legalább háromszor néhány pillanatra megállok és Jézushoz emelem szívemet, a gondolataimat és az akaratomat, hogy érte cselekedjek mindent.


A pápa imaszándéka 2019. április hónapra:

A háborús övezetben dolgozó orvosokért és munkatársaikért: Imádkozzunk a háborús övezetekben dolgozó orvosokért és munkatársaikért, akik életüket kockáztatják azért, hogy mások életét megmentsék.

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.