„Szeretnünk kell a hazát!” – Szívből jövő és szívhez szóló március 15-i ünnepséget tartottak a Szent Imrében

Minden évben színvonalas és látványos műsorral ünneplik március 15-ét a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola alsó tagozatán. Az idei alkalom azonban különleges volt: március 14-én délelőtt az iskola kápolnájában három tagintézmény diákjainak és nevelőinek, tanárainak összefogásával, közös munkájával született meg a 171 évvel ezelőtti magyar forradalomról és szabadságharcról megemlékező előadás.
A hetedik esztendeje működő óvoda nagycsoportosai léptek először színpadra: a huszárcsákós kisfiúk és pártás kislányok versekkel, dalokkal, népi körjátékkal teremtettek ünnepi hangulatot, majd a szeptemberben iskolába készülő gyerekek furulyatudásukból adtak ízelítőt. A kisfiúk látványos botos táncát vastapssal jutalmazta a közönség.

„Az 1848. évben letekintett az Úristen a földre” – folytatták a megemlékezést a második évfolyam két osztályának diákjai, s szavalataikkal idézték meg a forradalom, majd a szabadságharc egy-egy eseményét: a márciusi esőben hogyan támadt zenebona Pesten, Magyarország szívében, s hogy sok magyar legénynek hogyan kellett harcba indulni „a szép szabadságért, a szép magyar hazáért, a háromszínű zászló oltalmazásáért”. Ez utóbbit 12 kislány piros, fehér és zöld szalagokkal előadott tánca meg is elevenítette: először nemzetiszín kokárdát, majd magyar lobogót formáltak.
Az óvodások és a 2. évfolyam által közösen összeállított program szépségét a zene, a tánc, a színpadi mozgás és az ünnepi szavalatok szép egyensúlya adta. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki teljes szívvel és odaadással dolgozott a műsor sikeréért. A színvonalas előadást több különleges pillanat is gazdagította. Ilyen volt, amikor a 2.b osztályos Horváth Mihály György Petőfi Nemzeti dalát énekelte zenei kísérettel.

„Sohasem feledhetjük el a hősöket. Az ő hazaszeretetük emlékeztessen, hogy bár életünk most már szabad, akár a madár, otthonunk csak egy van. Szeretnünk kell a hazát!” – zárult a kisdiákok műsora, majd a több mint félszáz gyerek együtt énekelte:„Magyarnak lenni igenis jó!”

Mindehhez az Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai élő zenét szolgáltattak: Pur Tibor igazgató trombitán és furulyán, Soós Árpád hegedűn, Kerekes Sándor zongorán, Netri Dorina 7. osztályos diák – kinek felkészítő tanára Veze Katalin volt -, dobon kísérte az előadást. Az énekek betanításában pedig Gyöngyössy Boglárka, Gebri Zsanett és Csinószki Mária segítettek.

Megyesi Mária igazgatónő hálás köszönetet mondott a méltó és emelkedett megemlékezésért nemcsak az óvodás és második osztályos gyerekeknek, de az őket felkészítő pedagógusoknak, zenetanároknak is: Imre Lászlóné óvodavezetőnek és munkatársainak, Ignácz Lászlónénak, Kosztyuné Livcsák Tímeának, Lipőkné Bagaméri Nikolettának, Nagy Attilánénak, Nagy Nikolettának. S a második évfolyam tanítóinak: Malinákné Tatár Enikőnek, Tatár Péternének, Tóthné Csiszer Bernadettnek és Fehér Zsanettnek.

Tatár Enikő
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.