A szeretet Szentje
2019. november 19. Évközi harmincharmadik hét – kedd
Árpád-házi Szent Erzsébet
Szabó Molnár Bálint LC

Lk 6,27-38
Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”

Bevezető ima: Uram, taníts meg úgy szeretni, ahogy Te szerettél, még a kereszten is imádkoztál ellenségeidért. Istenünk, Te megadtad Árpád-házi Szent Erzsébetnek, hogy a szegényekben Krisztust lássa és tisztelje Közbenjárására add, hogy mi is lankadatlan szeretettel segítsük embertársainkat minden testi-lelki bajukban.

Kérés: Uram, adj kedvet, szorgalmat és kitartást, hogy szereteted apostola legyek!

1. Szeretni azt, Aki szeret. Jézus szeretete, az a szeretet, amely a keresztény hívő jellemzője kell, hogy legyen. Így a miénk is! Ő az, aki először szeretett minket és mindig is hűséges maradt és maradni is fog ehhez a szeretethez. Szent Erzsébet már gyerekkora óta megpróbált válaszolni erre a szeretetre például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, „Istent szeresse”. Házasként férjének, Lajosnak is meg kellett tapasztalnia, hogy felesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának. Ahol a szívünk, ott van a kincsünk is. Kérdezzük meg tehát magunktól: Hol van az én szívem? Mit és kit szeret? De ne felejtsük el Szent Ágoston örökbecsű kijelentését sem: „Szeress és tégy amit akarsz!”

2. A szeretet nagy szentje. A tanítványság próbája az ellenség szeretete, amely értelmetlennek tűnik minden földi mérték szerint, és ezért a hiten kell alapulnia. A Hit éve végén járunk: tekints hát vissza, hogy sikerült ezt az évet megélnünk? Növekedett a hitünk? És a mai napon Szent Erzsébet példáját alapul véve kérdezzük meg magunktól: Milyen a hitemre alapozott felebaráti szeretetem? És az ellenség-szeretetem? Képes vagyok szeretni, imádkozni közeli-távoli ellenségeimért, úgy ahogy Szent Erzsébet képes volt szeretni üldözőit? Szinte már nevetséges az, ha manapság valaki a szeretetről beszél, hát még, ha az ellenség iránti szeretetről! Nem csoda, hogy sokan Jézusnak ezt a tanítását egyszerűen lehetetlennek, megvalósíthatatlannak tartják. Valóban nem lehet feljebb tenni a mércét, mint amikor Jézus arról beszél, hogy az ellenséget is szeretnünk kell, de mégsem kér tőlünk lehetetlent. Minden ember természeténél fogva hajlandó Isten és felebarátja gyűlölésére. Vele mindenre képesek vagyunk. Ő a mi gyűlölettel teli szívünket, Szent Vére által megtisztította. Kő szívünket élő, másokért lüktető szívvé változtatta. Csak ezzel az új szívvel lehet: feltétel nélkül szeretni! „Szeressétek, tegyetek jót, adjatok.” E szavak háromszor ismétlődnek, hogy a figyelmeztetés minél jobban az emlékezetünkbe vésődjenek. Ha szeretsz, tegyél jót, és adj kölcsön a barátaidnak és nemcsak… Aki a Magasságbeli gyermeke akar lenni, attól többet várnak el.

3. Aranyszabály!? Még a versek közé beszúrt aranyszabály (v. 31) is fakónak tűnik ilyen Krisztus meghökkentő kívánalmai mellett. Mert Ő azt kéri, hogy legyünk olyanok, mint a Mennyei Atya, legyünk irgalmasok. A feltétel nélküli szeretet nem azt jelenti, hogy nem bántom a másikat, még csak nem is azt, hogy valahogy elviselem, eltűröm a másik szeszélyét. Hanem együttérző szívet kíván, olyat, mint Szent Erzsébeté:„… A közös alamizsnában részesülő szegények összességéből is kiválogatta a szegényebbeket és gyengébbeket, akiket a vár előtt helyezett el, ő maga saját kezével osztotta ki nekik asztala maradékait, sok mindent megvonva magától és szolgálóitól azért, hogy a szegényeknek kioszthassa.” Bőkezűségének szokatlansága megdöbbenést, ellenkezést is kiváltott. De ennek ellenére folytatta áldásos tevékenységét. Az ő példája ránk is ösztönző hatással kell, hogy legyen.

Beszélgetés Krisztussal: Ó, szeretetnek magyar szentje, Szent Erzsébet, kinek éltén álmélkodik az egész világ, kinek szeretetétől szeretetre gyullad a mi szívünk is, most, halálod óráján ne hagyd árván magyar népedet, esedezz Uradnál szegény nemzetünkért! Alleluja

Elhatározás: Tevékeny szeretettel akarom szeretni a körülöttem lévő rászorulókat.


A pápa imaszándéka 2019. november hónapra:

A Közel-Kelet békéjéért: Imádkozzunk, hogy a párbeszéd, az egymásra találás és a megbékélés szelleme hassa át a Közel-Keletet, ahol különböző vallási közösségek élnek együtt.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.