Ki az én felebarátom?
2019. október 7. Évközi huszonhetedik hét – hétfő
Rózsafüzér királynője
P. Christopher Scroggin LC 

Lk 10,25-37
Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. “Mester – szólította meg -, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte tőle: “Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt: “Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” “Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz” – válaszolta neki. De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: “Kit tekintsek felebarátomnak?” Erre Jézus átvette a szót: “Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. – Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?”” Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: “Menj és tégy te is hasonlóképpen.”

Bevezető ima: Menny és föld Atyja, azt akarom, hogy a beléd vetett hitem erős legyen és fényként vezessen egész életemen át. Remélek és bízok abban, hogy kegyelmed megtart engem a nehézségek és a szenvedés idején. Szeretlek és szeretném, ha ez a szeretet növekedne azáltal, hogy megosztom azokkal, akikkel találkozom.

Kérés: Uram Jézus, töltsd meg szívemet szereteteddel. Segíts, hogy mindig bennem legyen a lobogó vágy szereteted megosztására, még azokkal is, akikkel ez nehezebb!

1. Egy fontos lecke, amit meg kell tanulnunk. A mai evangéliumból egy nagyon fontos dolgot tanulhatunk. Nem elég csupán „jónak” lenni. Megtarthatjuk Isten minden parancsát, szabályát, törvényeit, de ha nincs bennünk szeretet és ezt a szeretetet nem osztjuk meg másokkal, akkor mi nem olyan keresztények vagyunk, mint amire Jézus hív minket. Nem elég megtartani a külsőségeket. Hagynunk kell, hogy Jézus a szívünk legmélyéig behatoljon és teljesen átformálja azt.

2. Ragadd meg a lehetőségeket! Minden nap számos lehetőségünk van arra, hogy gyakoroljuk a keresztény felebaráti szeretetet. Sajnos nem mindig használjuk ki ezeket saját önszeretetünk, emberi méltóságunk vagy hiúságunk miatt. Ki kell törnünk ebből a csapdából és el kell kezdenünk szeretni, úgy, ahogy azt Jézus tette feltétel nélkül, anélkül, hogy viszonzást várnánk – mindenki felé. Van valaki, akivel kapcsolatban állok, és még nem tapasztalta meg Isten szeretetét általam?

3. Kiteljesedve. A jutalom hatalmas! Önátadásunkkal hihetetlenül kiteljesíthetjük magunkat. Néhányszor már mi is tapasztaltuk ezt életünk folyamán. Van egy különleges öröm abban, amikor adunk és szeretünk feltételek nélkül; anélkül, hogy viszonzást várnánk. Ne engedd, hogy a világ meggyőzzön minket ennek az ellenkezőjéről. Igazi kereszténynek lenni azt jelenti, hogy igazán ember vagyok. Isten szeretetből teremtett minket, és ezt a szeretetet kell továbbadnunk minden embernek. Ez az, amire a mai világban szükség van. A szeretet az, ami a világot mozgatja.

Beszélgetés Krisztussal: Uram Jézus, tégy engem szereteted eszközévé! Szeretném ezt továbbadni azoknak az embereknek, akik szomjazzák az igaz szeretetet. Adj erőt ahhoz, hogy azokat is szeressem, akiket mostanáig ellenségeimnek tituláltam! Szereteted arra sürget, hogy ezeket az embereket is megöleljem.

Elhatározás: Kedves leszek egy olyan emberrel, akivel eddig nem jöttem ki túl jól, azért, hogy úgy szeressek, ahogy Jézus szeretett.


A pápa imaszándéka 2019. október hónapra:

Az Egyház missziós megújulásáért: Imádkozzunk, hogy a Szentlélek kiáradása új missziós tavaszt ébresszen az Egyházban.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.