A mércét szentségi síkra emelni
2019. augusztus 16.
Évközi tizenkilencedik hét – péntek
P. Ned Brown

Mt 19, 3-12
Abban az időben: odamentek Jézushoz a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?” Ő ezt felelte: „Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?”  Aztán így folytatta: „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy kell elbocsátani?” Azt válaszolta nekik: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét — hacsak nem paráznaság miatt –, és mást vesz el, házasságot tör.” Tanítványai erre azt mondták neki: „Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” Ő azt felelte nekik: „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.”

Bevezető ima: Uram, Jézus, hitet kívánsz tőlem, hogy fenséges tanításaidat kövessem. Azt szeretnéd, hogy akkor is bízzak a Te utadban, amikor pillanatnyilag minden elviselhetetlen keresztnek látszik. Te feltétel nélkül szeretsz engem. Hiszek és bízom benned, szeretlek Téged.

Kérés: Jézus, gördítsd el az akadályokat szívemtől, hogy nyitott és engedelmes legyek tanításaid iránt!

1. A szentségi rangra emelt házasság. A házasság szentsége Krisztus és az Egyház egységére mutat rá. Ez az oka, amiért felbonthatatlanságát Urunk olyan kérlelhetetlenül védelmezte a farizeusokkal szemben. A szentség megadja a házastársaknak azt a kegyelmet, hogy azzal a szeretettel szeressék egymást, mellyel Krisztus szerette Egyházát. A kereszten haldokló Krisztus és a kereszt alatt álló Mária képe a szeretet állandó szimbóluma minden házaspár számára. Ha nehezemre esik másokat szeretni, az önfeláldozásnak és a másokért végzett szolgálatnak erre a csodálatos példájára kell tekintenem.

2. A szeretet mércéje számunkra Krisztus. Szent Pál azt mondta: „Férfiak! Szeressétek feleségeteket, amint Krisztus is szerette az egyházat, és föláldozta magát érte” (Ef 5, 25). A házasság a házaspároktól a kegyelemben való alapvető létet és kifogástalan hivatást kíván, amennyiben keresztény tanúsággá kell válnia a világ számára. A szentség kegyelme tökéletessé teszi a házastársak emberi szeretetét, megerősíti a felbonthatatlan egységet és megszenteli őket az örök élet felé tartó úton. A házasokhoz szólva: Szeretetünk Krisztusra irányul? Krisztust utánozza szeretetünk? Tudjuk azt, hogy hogyan tegyük félre gőgünket és önzésünket, hogy Krisztus követésében egyre jobban szeressük a feleségünket, illetve férjünket? A házasságra készülőkhöz szólva: Megteszem-e most az életre szóló helyes erkölcsi elhatározást, hogy megfelelő alapot készítsek elő egy majdani házassághoz? Fordítok-e időt arra, hogy megismerjem a házastársi szeretetről szóló keresztény tanítást és megfeleljek annak?

3. Nagyobb szeretet. Lelkek egy kiválasztott csoportjának különleges kegyelmet ad Urunk. Nem a saját érdemükért, hanem tisztán Isten ajándékaként kapják meg a lelkek ezt a hivatást. Ő hívja ezeket a kiválasztottakat, hogy a menny kedvéért lemondjanak a házasságról és az Egyházat tekintsék hitvesüknek. Ezek az emberek megszentelt életűek, akik Isten szolgálata mellett döntöttek. E hivatás által és ezért az ajándékért hagyják el férfiak és nők otthonukat, olykor hazájukat, és missziós országokba mennek, hogy Isten Igéjét terjesszék. Az Isten Országáért vállalt szüzesség elválaszthatatlan a házasság keresztény megértésének értékétől, mindkettő feltétele a másiknak. Elég erős a hitem, hogy mindent elhiggyek, amit Urunk és az Egyház a házastársi életről és szeretetről tanított?

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Jézus, megtanítottál minket az igazi házastársi szeretetre menyasszonyod, az Egyház iránti szereteted által. A Te szereteted mindig hűséges. Áldj meg minden házaspárt! Add meg nekik azokat a kegyelmeket, melyekre leginkább szükségük van, hogy szeretetük eleven, virágzó és gyümölcsöző legyen! Segíts nekik legyőzni a gőgöt és az önzést, melyek rákos daganatként terjednek az igazi élet ellen, melyet Te kívánsz nekik! Tedd őket boldoggá hűségükben!

Elhatározás: Ezen a héten minden nap időt szakítok arra, hogy az Egyháznak a házasság szentségéről szóló tanítását elolvassam, és Istennek hálát adjak érte. (Katekizmus 1601- 1666)


A pápa imaszándéka 2019. augusztus hónapra:

A családokért: Imádkozzunk, hogy a családok imádságuk és szeretetteljes életük révén mindjobban az „igazi emberi növekedés iskoláivá” váljanak.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.