Elsőként megszabadulva a haláltól
2019. augusztus 15.
Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevétele – főünnep

P. Richard Gill

Lk 1,39-56
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked. Mária erre így szólt:

Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, íme, ezentúl fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Mert nagy dolgot művelt velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve.
Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik
Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt.
Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat
Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról,
amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre.
És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.

Bevezető ima: Uram, hálát adok neked, hogy Máriát nekünk adtad édesanyánknak. Vágyom arra, hogy szeressem és kövessem Máriát az ő útján. Tudom, ha Máriával együtt vagyok, veled egyesülhetek a mennyben, ez földi zarándokutam beteljesülése.

Kérés: Uram, növeld bennem az örök élet utáni vágyat, és hogy szent Orcád színről színre láthassam.

1. Az első tanítvány. Mária volt az első a tanítványok között, mert az angyali üdvözlet pillanatától kezdve Isten tervének és Jézus küldetésének szolgálatába állította magát. Gábor angyal híradásától a mennybevitelig nem volt más célja Mária életének. Az ő egész élete és munkája, hite, reménye és szeretete teljességgel Jézusra és arra a küldetésre irányult, melyre Isten meghívta őt. Mária élete tökéletesen megtestesíti az önátadást, hogy mindenben rendelkezésére áll Istennek, ami szükséges ahhoz, hogy betöltse küldetését, és amit Isten ki akart nyilatkoztatni számára.

2. A mi jövőnk kinyilatkoztatása. Az egész katolikus világban soha nem volt olyan hely, amelyet Mária sírjaként tiszteltek volna. Az egész történelmen áthúzódik a hit, hogy Mária testestül vétetett fel a mennybe, pedig ezt a dogmát csak a XIX. században mondták ki. Mária mennybevétele azt tanítja nekünk, hogy egy nap majd mi is azt az utat fogjuk bejárni, amelyen ő járt. Az idők végén testestül, lelkestül – mindaz, amik vagyunk – Istennel és Jézussal való egységbe fogunk vitetni. Ez a tanítás arra figyelmeztet minket, hogy testünknek – amely földi létezésünk – értéke és méltósága van. A mennyben nem csak szellemekként leszünk, hanem teljes egészében, mint testből és lélekből álló személyek.

3. Meghallgatta és megőrizte a szavakat. Erzsébet rögtön felismerte, hogy egy olyan ember jelenlétében van, aki Istennel bensőséges kapcsolatban van és ennek megfelelően is él. Mária valóban megértette, hogy életét az Istennel és az Ő terveivel való együttműködésnek kell szentelnie; ezt tette élete minden pillanatában. Nekünk is Jézust és az Ő terveit kell életünkben az első helyre tennünk.

Beszélgetés Krisztussal: Uram Jézus, ajándékozz meg az örök élet reményével és a test feltámadásába vetett hittel, hogy egykor majd veled együtt élvezhetem az örök életet. Engedd megértenem, hogy a kegyelmi élet itt és most az örök élet kezdetét jelenti.

Elhatározás: Az örök életbe vetett megújult reményért akarok imádkozni és Isten folyamatos kegyelméért és segítségéért, hogy ezt el tudjam érni.


A pápa imaszándéka 2019. augusztus hónapra:

A családokért: Imádkozzunk, hogy a családok imádságuk és szeretetteljes életük révén mindjobban az „igazi emberi növekedés iskoláivá” váljanak.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.