Farkasokról, bárányokról, kígyókról és galambokról
2019. július 12. Évközi tizennegyedik hét – péntek
P. Jason Smith, LC 

Mt 10,16-23
Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül. Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön. 

Bevezető ima: Uram Jézus, a Te jelenlétedbe helyezem magam. Neked tartogattam ezt a pillanatot, hogy Te beszélhess hozzám, és én meghallhassam a szavaidat. Beszélj, Uram, a szívemhez! Hiszem, hogy jelen vagy életemben, és megadod nekem mindazokat a kegyelemeket, amikre most szükségem van, jelenlegi körülményeim közt. Benned bízom, Uram, mert tudom, hogy nem helyezhetem a bizalmamat az evilági dolgokba. Add, hogy ez az elmélkedés közelebb vigyen hozzád. Szeretlek, Uram, és tudom, hogy Te is mennyire szeretsz engem. Amikor felnézek a keresztre, az emlékeztet irántam való szeretetedre. Az én szeretetem még mindig nem hozott annyi áldozatot, amennyit kellett volna. Olyan könnyen vonják el figyelmemet a világi dolgok. Felajánlom neked ezt az elmélkedést, Uram, tisztíts meg, és tedd szeretetemet még tökéletesebbé, még inkább olyanná, mint a Tiéd. Mindent, amit teszek, a Szűzanya kezébe helyezek. Kérem, hogy tanítsa meg, hogyan kell imádkozni és különösen azt, hogyan figyeljek Igéidre, a szívemben elmélkedve rajtuk.

Kérés: Uram, mutasd meg a szereteted, hogy tanúságot tehessek róla másoknak!

1. Bárányokat számolva. A bárányok alázatosak és hasznosak is egyszerre. Ételt és ruhát adnak. Bizonyos szempontból Isten jelképei, aki miután megajándékozta a teremtést a létezés gyönyörűségével és szépségbe öltöztette őket, lelki táplálékot is nyújtott nekünk saját testével az Eucharisztiában. „Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a Te bőkezűségedből kaptuk a kenyeret. Felajánljuk neked, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra az élet kenyere.”

2. Farkasokkal táncolva. Valóban ember embernek farkasa? Mindig az erőszak fogja uralni a világot? Sokszor úgy tűnik. Végül azonban Isten nagysága és hatalma előtt meghajlik majd a bukott emberi természet agressziója és Isten Országa fog uralkodni. „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek. Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.” (Izajás, 11, 6-9.)

3. Ravasz kígyók és egyszerű galambok. Mivel az Úr azt mondja, hogy mindkét tulajdonságra szükség van, hogyan lehetünk egyszerre ravaszok és egyszerűek? A ravaszság azt jelenti, hogy képes valaki felfedezni a hazugságokat, nem azt, hogy képes másokat félrevezetni. Az egyszerűség nem azt jelenti, hogy vakon belebotlunk csapdákba és élvezetekbe, hanem azt, hogy tökéletes a bizalmunk, mint kisgyermeknek szülei ölében.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, még egyszer megújítom hitemet a Te jelenlétedben. Hiszem, hogy a Szentírás szavain keresztül beszélsz hozzám és én azért vagyok most itt, hogy meglássam fényedet. Hiszem, hogy szívem legmélyéig eljutnak szavaid a Szentlélek sugallatain keresztül. Milyen nagy biztonságot és bizalmat jelent ez nekem! Tudom, hogy ennek az elmélkedésnek a gyümölcse nem az én szentségem vagy tökéletességem fokától függ, hanem a Te kegyelmedtől és az én erőfeszítésemtől, amellyel méltóvá akarok válni hozzád. 

Elhatározás: Isten dicsőségére és mások javára ma nyilvánosan megvallom a hitemet.


A pápa imaszándéka 2019. július hónapra:

Az igazságszolgáltatás feddhetetlenségéért: Imádkozzunk, hogy az igazságszolgáltatás területén dolgozók becsületesen végezzék munkájukat, és így ne a világot átszövő igazságtalanságé legyen az utolsó szó.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.