„Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal.” (EG 1.)
Hála telt szívvel gyűltünk össze június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, templomunk védőszentjeinek napján, hogy egyházközségünk családjaival mondjunk köszönetet a mi Urunknak mindazon ajándékokért, melyben nap, mint nap részesít bennünket.

Amikor beléptem a templomba a szentmise előtt, különös érzés kerített hatalmába – aztán meghallottam, ahogyan megpendült egy gitárhúr, egy csörgő, csengettyű, cintányér, egy ismerős dallam – már próbált és hangolt az ünnepi szentmisére a Képmás Zenekar.

Ifjúkorom emlékei – a féltizenkettes szentmisék – jutottak eszembe, minden porcikámmal éreztem a zene és az ének erejét, a hívek egy szívvel és lélekkel énekelték az ifjúsági énekeket. Az idősebbek könnyes tekintete bebizonyította, hogy az emlékek bennük sem múltak el nyomtalanul és a zene összeköt bennünket.

Az ünnepi szentbeszédet városunk szülötte Halász István ötöd éves papnövendék tartotta a közösségek erejéről és azok összetartozásának fontosságáról. Köszönjük a szívhez szóló és bíztató gondolatokat.

A szentmise végén sor került a korábban kiírt rajzpályázat eredményhirdetésére, melynek fő témája az aratás kezdete volt, amely mindig Szent Péter és Szent Pál napján kezdődött nem csak a legenda szerint. S hogy ezt a gyerekek előtt még inkább szemléltessük, a szentmise végén a templomudvaron plébános atya ünnepélyesen megszentelte az aratási szerszámokat és az aratásra váró búzát.

Mindezek után közösen vonultunk át a családi napunknak otthont adó Szent László Katolikus Gimnázium udvarára, ahol a Nyírkarászi néptánccsoport tánca nyitotta ki számunkra rendezvényünk első ajtaját.

A következő ajtónyitogató program a Langaléta Garabonciások gólyalábas interaktív műsora volt, amelybe nagy örömmel és lelkesedéssel vonták be nem csak az apróságokat, hanem plébánosunkat József atyát és Zsolt atyát is.

A gyermekek további ajtókat nyithattak ki és beléphettek a mesék birodalmába, hiszen Icus és Krisztina óvónénik arcfestéssel tündérekké, oroszlánokká és más mesebeli figurákká varázsolták át őket.

A gimnázium udvarán sok-sok ablak tárult még elénk, melyekbe valamennyien bepillanthattunk, hiszen egyházközségünk közösségei mindenhol nagy-nagy szeretettel vártak bennünket egy-egy kihelyezett sátor alatt. Szórólapokkal mutatták be csoportjukat, finom süteményekkel és hűsítővel kínálták meg az érdeklődő híveket. Hála telt szívvel köszönjük jelenlétüket egyházunkban a Cursillo és Fokolaré mozgalomnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a Karitásznak, a Jézus Szíve Családnak, a Mária légiónak, a Rózsafüzér társaságnak, a Szenvedés önkéntesei (SZÖT) társaságnak és az ifjúsági hittanosoknak.

Köszönjük az egészségsátorban helyt álló segítők részvételét, Petranics Marianna vércukor és vérnyomásméréssel Dr. Egri Erika pedig nőgyógyászati tanácsokkal látta el az őket meglátogató híveket.

A kézműves házba Sebők Szilvia hitoktató és segítői várták a kreatív gyermekeket, akik megfáradva érkeztek hozzájuk az ugrálóvárból és trambulinból.

Egyházközségünk nem csak lelki táplálékkal, hanem ebéddel is kedveskedett a híveknek. Ez úton köszönjük a finom ételeket a Szent László Gimnázium dolgozóinak.

A napsütés, játék, tánc és ugrándozás után valamennyien megszomjaztunk, az igazi csapolt sör – melyet ez úton köszönünk Paróczai László vállalkozónak – és lemon-bár az ifisek asztalánál felfrissített mindannyiunkat.

A nap utolsó előtti programja a „Szólj be a papnak” kérdezz-felelek volt, melynek házigazdája és moderátora Jónás Julianna ifjúsági hittanos volt. A hívek kis cetlikre írhatták fel az atyáknak szánt kérdéseiket, a bátrabbak pedig jegyzet nélkül nyíltan kérdezhettek József atyától, Zsolt atyától, Halász István és Szabó Gábor papnövendékektől.

Záró eseményünk a táborozó gyermekek tánca volt, melyben aktívan részt vettek a hitoktatók Angéla, Erzsike és Csilla néni, Zsolt atya és a tábori segítő diákok is. A gyermekek egész héten szorgalmasan készültek fellépésükre, amely nagyszerűen sikerült.

Köszönetet mondunk Leleszi Tibor polgármesternek és kedves feleségének Emesének, akik jelenlétükkel ünnepibbé varázsolták és az általuk felajánlott süteményekkel pedig megédesítették a napot.

Köszönjük a híveknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket. Jó volt megtapasztalni az együtt gondolkodás, ünneplés és imádság örömét.

Borus Lászlóné

szervező, sajtóapostol – Kisvárda

Ezen rendezvényünk az EFOP-1.3.7-17 „A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével” megnevezésű elnyert pályázatból valósulhatott meg.


« 1 A 2 »