Isten eszközei
2019. július 2. Évközi tizenharmadik hét – kedd
Mária látogatása Erzsébetnél
P. Todd Belardi LC

Lk 1, 39-56
Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: “Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária így szólt: “Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.

Bevezető ima: Mária, ma hozzád fordulok, hogy tanuljak példádból. Neked olyan csodálatos kapcsolatod volt Istennel. Taníts meg együtt imádkoznom veled és Isten jelenlétében lennem. Te nagyon erőteljes példát mutatsz, hogy Krisztushoz közel legyünk. Segíts utánoznom az Atya akarata iránti teljes önátadásodat!

Kérés: Úr Jézus, teljesen a tiéd akarok lenni. Add meg a kegyelmet, hogy jobban ismerjelek, jobban szeresselek és nagyobb odaadással legyek irántad!

1. Az örömtől megindítva. János egy különleges ember. Megmozdul örömében anyja méhében. A Jordán folyónál Jézusban meglátja Isten küldöttét. Ő irányítja az első tanítványokat Jézus követésére. Sosem látta, mégis ismeri Őt. Ismeri, mert mindig tartogatott egy helyet a szívében az élő Istennel való találkozásra. Később azért ismeri fel Jézust, mert szívében ez a hely volt igazán fontos neki.

2. Áldott az asszonyok között. Mária a legáldottabb minden ember között. Isten egy különleges küldetésre hívta, és ő vállalta a feladatot. Ábrahám hasonló volt ebben a tekintetben. Isten azt ígérte neki: Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és utódaidnak adom ezt a földet mind, és ivadékodban nyer áldást a föld minden népe (Ter 26,4). Hitt neki annak ellenére, hogy minden józan érv ellenkezett Isten ígéretével. Minket is akkor ér áldás, akkor leszünk kedvesek Isten előtt, amikor teljesen rábízzuk magunkat az akaratára. Ez az áldás mindig kihat a környezetünkre is.

3. Isten hatalmas. Isten az, aki csodákat művel. Mi csupán eszközei vagyunk. Mégis láthatjuk, milyen csodálatos Isten eszközének lenni. Másokat megsegíteni nehéz helyzetükben, a hit igazságában vezetni valakit, hűnek lenni elköteleződéseimhez, Isten kegyelmét árasztani szavaimon keresztül, teljesíteni Istentől kapott küldetésemet: mindez igazi kegyelmi ajándék. Miként Isten Máriát választotta ki arra, hogy világra hozza Fiát, Jézust, ma minket választ kegyelmének és a béke üzenetének közvetítőivé.

Beszélgetés Krisztussal: Úr Jézus, segíts eszközöddé válnom! Szeretném kifejezni jelenlétedben az örömömet, és azt akarom, hogy mások is megtapasztalják ezt az örömöt.

Elhatározás: Ma beszélek a hitemről egy számomra ismeretlen emberrel.


A pápa imaszándéka 2019. július hónapra:

Az igazságszolgáltatás feddhetetlenségéért: Imádkozzunk, hogy az igazságszolgáltatás területén dolgozók becsületesen végezzék munkájukat, és így ne a világot átszövő igazságtalanságé legyen az utolsó szó.

 

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.