Az Utolsó Vacsora
2019. április 18. – Nagycsütörtök
P. Christopher Scroggin, LC

Jn 13,1-15
A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus azt felelte neki: ,,Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.” Péter erre így szólt: ,,Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” Jézus azt felelte neki: ,,Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.” Akkor Simon Péter ezt mondta: ,,Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!” Jézus azt felelte: ,,Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: ,,Nem vagytok tiszták mindnyájan.” Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: ,,Mester” és ,,Uram”, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.

Bevezető ima: Atyám, ez az éjszaka vezet be minket a szent három napba, amikor Fiad által a megváltás titkán és lényegén elmélkedünk. Segíts, hogy különös odafigyeléssel éljem meg ezeket a napokat, s így tökéletesen felfogjam szeretetedet, amelyet a megváltásban oly mélységesen kinyilatkoztattál.

Kérés: Úr Jézus, add, hogy megtapasztaljam az Eucharisztiában csodálatos szeretetedet!

1. Szeressétek egymást… Jézus küldetése lényegét egyetlen parancsban hagyja ránk: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34). Ezzel rávilágított arra lényegi különbségre, mely a keresztény felebaráti szeretet és más vallások által hirdetett tanítás között van: „ahogy én szerettelek titeket.” Jézus bizonyítja is nekünk szeretetének mélységét. Annyira szeretett, hogy emberré lett, pedig Isten volt; meghalt értünk, pedig ártatlan volt; velünk maradt az Eucharisztiában, pedig tudta, hogy sokan nem fognak hinni az Oltáriszentségben való jelenlétében.

2. Ahogy én cselekedtem, úgy tegyetek ti is! Jézus a példájával tanít. Azt szeretné, hogy úgy szeressünk, mint Ő, ezért megmutatja nekünk, hogyan kell szeretnünk. Úgy öltözik, mint egy rabszolga, és megmossa az apostolok lábát. Azzal, hogy maga köré tekeri a kendőt, megalázza magát, mert lehajol a földig, az apostolok lábához. Azzal, hogy megmossa a lábukat – pedig tudta, hogy el fogják árulni – az alázatos és végtelen szeretet példáját adja elénk. A mi lábunkat is megmossa… Ha elég alázatosak vagyunk és engedjük neki.

3. Az Eucharisztia. Krisztus szeretete az Eucharisztiában válik legjobban láthatóvá, ahol velünk marad az idők végéig. Jézus még a lábmosásnál is nagyszerűbb formában szolgál minket. Táplál minket a saját testével és vérével. Megtisztítja a belsőnket, a lelkünket. Erősít minket a mindennapok feladataira és, hogy apostolaiként kövessük Őt. Micsoda ajándék és óriási küldetés: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!”

Beszélgetés Krisztussal: Úr Jézus, légy velünk ezen a szent csütörtökön, amikor megemlékezünk határtalan szeretetedről. Ahogy felidézzük az Utolsó Vacsorát, a Te barátságod és szereteted példája legyen a legfontosabb szívünkben és értelmünkben. Segíts, hogy kövessem szeretetedet a felebarátaim iránti szeretetemmel.

Elhatározás: Meglátogatom az Urat az Oltáriszentségben, hogy hálát adjak neki szeretetének e csodálatos ajándékáért.


A pápa imaszándéka 2019. április hónapra:

A háborús övezetben dolgozó orvosokért és munkatársaikért: Imádkozzunk a háborús övezetekben dolgozó orvosokért és munkatársaikért, akik életüket kockáztatják azért, hogy mások életét megmentsék.

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.