A Messiás végre megmutatja magát
2019. április 14. Virágvasárnap: az Úr szenvedésének vasárnapja
P. James Swanson LC 

Lk 19,28-40
Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.” A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz. Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!”

Bevezető ima: Uram Jézus, szeretnélek elkísérni a Kálváriára vezető úton. Ha többet gondolnék arra, hogy hogyan feküdtél megostorozva és véresen a kereszten, biztosan inkább megmaradnék a szeretetedben és cselekedeteimet az egyetlen igazságra építeném. Tudom, hogy végtelen szeretettel szerettél engem. Bebizonyítottad ezt a keresztfán. Hálásan, békével szeretnék válaszolni erre, és azzal az erős elhatározással, hogy szeretetedet mindenki felé kiterjesztem.

Kérés: Uram Jézus, adj kegyelmet, hogy hirdessem; Te vagy a Messiás, a Megváltó!

1. Másféle Messiás.  Mindeddig Jézus sohasem ismerte el nyilvánosan, hogy Ő a Messiás. apostolainak egymás között elmondta, hogy Ő a Messiás, de megparancsolta, hogy ne beszéljenek erről. Mikor az emberek Messiásnak nevezték Őt, nem fogadta el ezt a címet, és igyekezett minél hamarabb elmenni tőlük. Azzal érvelt, hogy a zsidó nem értik meg a Messiásról a lényeget. Mivel tudták, hogy a Messiás Dávid királytól származik, úgy gondolták, hogy mikor a Messiás eljön, hadsereget gyűjt, felkelést vezet a rómaiak ellen, kiűzi őket az országból, és újra megalapítja Dávid királyságát. Többször olvassuk Jézusról, hogy menekülnie kellett, mert a nép királlyá akarta Őt tenni. Jézus nem az, akire számítanak, és nem engedheti, hogy elvárásaik akadályozzák Őt küldetése teljesítésében.  

2. Nem politikus, hanem szenvedő Messiás. Jézus pontosan úgy érkezik Jeruzsálembe, ahogyan a próféták megjósolták a Messiásról. Szamárháton jön, a zsidó hagyományok szerint a király érkezik. A másik dolog, amit a Messiás jeruzsálemi érkezéséről elképzeltek a gyermekek kiáltása volt: „Hozsanna Dávid fia”. Pontosan ez történt. Az emberek faágakat és köpenyeket terítettek elé a Jeruzsálemhez vezető úton – ez is megtörtént. A farizeusok látták mindezt, és panaszkodtak is, mert a prófécia megvalósulását tapasztalták. Felszólították Jézust: mondja meg a népnek, hogy nem Ő a Messiás. Jézus ezt nem tette meg. Ő a Messiás, amint ezt elmondták a próféták: Jahve Szenvedő Szolgája. Isten megvalósítja legmélyebb vágyakozásainkat, úgy ahogyan nem is képzeljük. Képes vagyok úgy értelmezni életem eseményeit, mint imáimra Istentől kapott válaszokat?

3. A Messiást a szakemberek elutasítják. A főpapok, írástudók és farizeusok ingerültek voltak. Már elhatározták, hogy nem ismerik el Jézust Messiásnak. Miért akarták elutasítani Őt? Mert nem mutatja azokat a jeleket, amelyeket a Messiásnak kellene bemutatnia? Nem így van, hiszen beteljesítette a jövendöléseket. Inkább azért, mert látták, hogy Jézus, a Messiás veszélyezteti társadalmi és politikai helyzetüket. Jézus fontosabb lesz, mint Ők. Nem akarták, hogy ez megtörténjen. Nem akarták elveszíteni a hatalmukat. Végül saját magukat is meggyőzték arról, hogy Jézus nem lehet a Messiás. Ahelyett, hogy számba vették volna a mellette szóló bizonyítékokat, inkább elvetették Őt, mert nem ilyen Messiást akartak. Előfordult már az életemben, hogy valamit elutasítottam, amit Isten kívánt tőlem, vagy amit hagyott, hogy elszenvedjek, mert nem akartam, hogy így működjön Isten az életemben?

Beszélgetés Krisztussal: Jézusom, töltsd meg szívemet határtalan szeretettel, olyan szeretettel, amilyen téged lehozott a mennyből, hogy meghalj értem a kereszten. Töltsd meg szeretettel azoknak a szívét is, akik a modern farizeusoktól tartva elutasítanak téged, és el akarják törölni a nevedet a földön! Segíts, hogy ők is bátran tanúskodjanak rólad és értünk hozott áldozatodról!

Elhatározás: Bátorságot merítek ma abból a meggyőződésből, hogy Jézus a világ Megváltója, hirdetem, hogy Ő az én Uram és Istenem, különösen azáltal, hogy jót teszek mindenkivel, akivel ma találkozom.


A pápa imaszándéka 2019. április hónapra:

A háborús övezetben dolgozó orvosokért és munkatársaikért: Imádkozzunk a háborús övezetekben dolgozó orvosokért és munkatársaikért, akik életüket kockáztatják azért, hogy mások életét megmentsék.

Erdő Péter bíboros, prímás imaszándéka:

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

Tovább! 


Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Mozgalom napi elmélkedése.