Április 11-én a magyar költészet napját ünnepeljük, és ez egybeesik Debrecen városnapjával is, ugyanis 1693-ban ekkor kapott Debrecen szabadkirályi város rangot. Továbbá ünnepelni jöttek a Kölcsey Központban tartott különleges könyvbemutatóra érkezők is, akik a három debreceni főpásztor húsvétra felkészítő gondolatait hallgatták.

A Hogy a lámpatartóra tegyék című interjúkötetben Elmer István író, újságíró beszélget Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel, Fekete Károly tiszántúli református püspökkel és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitával. Mindhárom főszereplő részt vett a csütörtöki könyvbemutatón is, akikkel a szerző beszélgetett azzal a céllal, hogy az olvasó a keze ügyében tartsa a kötetet, erre utal a Hogy a lámpatartóra tegyék kötet címe is. Ez egyértelmű utalás arra, hogy a célja nem más, mint hogy világosságot gyújtson, de nem kívül, mint a lámpa, hanem belül, a lelkünk mélyén. Karnyújtásnyira legyen, ha elbizonytalanodunk, ha valahol sötétséget érzünk. A lélekvilágító gondolatok megfogalmazói elmondták a könyvbemutatón, hogy először a cím született meg, utána íródott meg maga a könyv.

A könyvbemutatón részt vett Papp László, Debrecen város polgármestere is, aki kifejtette, Debrecen mindig a kereszténység bástyája volt. Nagyon hálás azért, hogy itt példaértékűen megvalósulhat a történelmi egyházak párbeszéde, összefogása, a hit, a város és a vallás találkozása. Az egyházvezetők havi rendszerességgel találkoznak, és nemcsak szervezési tennivalókkal kapcsolatban egyeztetnek, hanem teológiai kérdésekről is folytatnak vitákat. Ám ezek a viták nem romboló jellegűek, hanem egymás és mindannyiunk épülését szolgálják. Ezt a könyvbemutatóra érkezett látogatók is megtapasztalhatták, hiszen a most megjelent kötet szellemisége és a róla folytatott beszélgetés is ezt tükrözte.

Az Elmer István szerkesztő vezetésével folytatott beszélgetés során a könyvnek csak néhány fejezetét ismerhette meg a közönség az időkorlát miatt, de ez is mindenkit meggyőzött arról, hogy nagyon fontos létkérdéseket érint. Az első fejezet a várakozás lényegét fejti ki. Valljuk be, sok problémánk adódik a hétköznapokban ezzel kapcsolatban: a várakozásunk ideges, türelmetlen. Várunk a buszra, várunk a postán, a sorban, kórházi várólistákról beszélünk, és feszültség hatja át a várakozásainkat. Kocsis Fülöp hangsúlyozta, hogy a türelmes várakozás alapfeltétele a bizonyosság, az, hogy valami el fog jönni. Palánki Ferenc atya tudatos készületként értelmezte a várakozást, Fekete Károly püspök úr pedig az örökérvényűséget emelte ki, hogy ami régen hatott, az ma is hat megkérdőjelezhetetlenül. Ezekből a megközelítésekből is látszik, hogy a nagy történelmi egyházak nem kioltani akarják egymás tanításait, hanem kiegészíteni, teljessé tenni azt. Ugyanilyen viszony körvonalazódott az egyházfők között a létbátorság kérdéséről alkotott véleményekben is. A hétköznapi élet bátor tettei és a valódi létbátorság között nagy különbség van. Bátorság kell a hitünk megvallásához is, de a legnagyobb létbátorság hinni abban, amit nem látunk, nincsenek róla konkrét tapasztalataink. Valódi bátorságot jelent Istenbe magabiztosan kapaszkodni, a létezését alapigazságként elfogadni – hangsúlyozta ezt a református püspök, amit Palánki Ferenc azzal egészített ki, hogy ehhez megingathatatlan bizalom kell.

A beszélgetés harmadik részében a hit és a vallás kapcsolata, mibenléte került a középpontba, ami szintén lényeges kérdés a húsvétvárás idején. Kocsis Fülöp atya a hit külső és belső megéléséről beszélt. Ők a templomot is átöltöztetik az ünnepi alkalmakra, a külsőségek a megerősítést szolgálják. A római katolikus egyházi vezető azt emelte ki, hogy a vallásgyakorlás előírásait betartani könnyű: mikor, mennyit ehetünk a böjti időszakban, mikor menjünk templomba, de sokszor az Istennel való kapcsolat ezzel véget is ér. Azt mondjuk: jó volt veled, Atyám, én most hazamegyek, te meg maradj itt a te házadban, és jövő vasárnap újra eljövök hozzád. Csakhogy a hit nem így működik, azt magunkkal visszük az otthonunkba, és azt nehéz megélni a mindennapokban. Még szándékaink ellenére is előfordul, hogy a hozzánk legközelebb álló szeretteinket is földbe döngöljük alkalmanként, amikor éppen nem úgy viselkednek, ahogyan elvárnánk. Ilyenkor van igazán szükségünk a krisztusi szeretet gyakorlására, nemcsak a templomi alkalmakkor. A tanulságokat Fekete Károly püspök úr összegezte: a töltekezéshez szükség van a templomi szertartásokra, de hogy ezt hogyan tudjuk a hétköznapokban megélni, az a templomon kívül derül ki.

Végül – útravalóként – elhangzott a kérdés: Te hol tartasz? A húsvétváró időszak kiváló alkalmat kínál arra, hogy önvizsgálatot tartsunk. Erre a legalkalmasabb időpont a böjti időszak csendje, az elvonulás a világi élet zajától. Ezt az ünnepváró csendet használjuk arra, hogy elővegyünk egy könyvet, és mélyen elgondolkozzunk azon, amit olvasunk. Ez a könyv pontosan ezért született.

Én azt gondolom, hogy az sem baj, ha olvasás után égve marad az a lámpa, és bevilágítja hátralévő életünket, ahogy Kosztolányi Dezső is leírta: „A könyvben nem is az az érték, ami le van írva, hanem amit kiolvasunk belőle. Minden szó arra való, hogy megindítson bennünk egy folyamatot.”

Szarka Margit

médiaképzős hallgató

Fotó: Varga Eszter


Képek