A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kerületi döntői után elérkezett az idő március 30-án, hogy a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Plébánián a legjobbak is bemutassák, hogyan tudják átadni a költők gondolatait, üzeneteit a világnak.

Az egyházmegyei szavalóversenyt Molnár Katalin helyi EKIF főigazgató, a zsűri elnöke nyitotta meg Julian Sorell Huxley (angol biológus) soraival: „A beszéddel, de még inkább az írással az ember túl tudta emelni magát a halálon. A szájhagyományokban és a könyvekben fennmarad az egyén lényegi része, mert különféle időkben és helyeken tud hatni mások gondolkodására és tetteire; egy papírra rótt fekete jelsor könnyekre indíthat valakit, amikor már rég porrá omlott a csontja is annak, aki leírta.”

Ezután a zsűri elnöke kifejtette, a költészet lényege, hogy az érzelmeinkre hasson, ha kell, felvidítson, mosolyra fakasszon; ha kell, sírásra hajoljon a szívünk. Nem véletlen, hogy életünk minden fontos eseményéhez versek kapcsolódnak – házasságkötés, diplomaosztók, ballagások vagy köszöntők -, ahol rendszeresen versidézeteket hallunk. Gyakran idézünk nagy költőinktől, akik néhány sorban olyan érzelmeket tudnak kifejezni, amit mi csak több sorban vagy oldalban tudnánk leírni.
Majd köszönetét fejezte ki a versenyzőknek, akik a versek szeretetét hozták el, hogy általuk Jézusról szóljanak.

Molnár Katalin azt is kihangsúlyozta, még mindig sok diák van, aki szereti az irodalmat, a verseket, aki nem rest megtanulni sokszor igen hosszú költeményeket, és bátran kiáll társai, a közönség elé. Öröm ilyen gyerekeknek versenyt rendezni. Majd így fogalmazott: Egyre nagyobb értéknek tekintem, ha egy gyermek sok-sok elfoglaltsága, iskolai feladatai, a modern kor kísértései mellett időt szentel arra, hogy értelmezzen, megtanuljon egy verset. Hosszú út vezet a szavalóversenyig. Kitartás, türelem kell ahhoz, hogy a kiválasztott verssel ki lehessen állni a zsűri, a közönség elé.
Azt tanácsolom Nektek, hogy ne versenyezzetek, hanem szívből verset mondjatok! A mai napon számomra – számunkra az a fontos, hogy azt lássuk, hogyan érintett meg a vers benneteket, hogyan tudjátok idevarázsolni, hogy gyönyörködjünk benne.
Végül a zsűri elnöke köszönetet mondott verseny rendezőinek, a felkészítő pedagógusoknak, akik szívügyüknek tekintik a versekkel való foglalkozást.

Az egyházmegyei szavalóverseny helyezettjei:

1-2.osztály:

Arany-Tenkely Kata
Ezüst-Kristóf Kinga
Bronz-Tar Liliána
Különdíj-Kovács Renáta
Különdíj- Smied Bettina

3-4. osztály:

Arany- Barna Vanda
Ezüst- Szőke Benjámin
Bronz- Puj Krisztián
Különdíj- Ratkai Valentina
Különdíj-Tokaji Emma
Különdíj- Kovács Dorka

5-6. osztály:

Arany-Fekete Bernadett
Ezüst-Papp Bettina
Bronz-Karaffa Márk Tamás
Különdíj-Göncz Leonóra
Különdíj- Tóth Edina

7-8. osztály:

Arany fokozat- Petykó Gergő
Ezüst fokozat- Maxa Márk
Bronz- Dolhai Zsolt
Különdíj- Kovács Noémi
Különdíj-Kusnyér Zsófia

Örömhír Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye


Képek